A babahordozás testi és lelki hatásai

0hozzászólás
Gravida – A baba-mama vitamin   Rovat: Anya és magzata kapcsolata   2011.08.31.
A babahordozás testi és lelki hatásai

Néhány évtizeddel ezelőtt Magyarországon sokan még csúnyán megnézték azokat, akik nem babakocsiban tolták, hanem magukra kötve cipelték a gyermeküket. Aztán elterjedtek a „kenguru”; a hordozókendők azonban továbbra is valami afrikai furcsaság maradt többek szemében.

Egyik lányom kb. hathetes volt, amikor egy járókelő iszonyúan leteremtett. Felelőtlennek nevezett, amiért kendőbe fektetek egy ekkora kisbabát, mivel – véleménye szerint – ezzel tönkreteszem a gerincét. Ez a kissé tolakodó, de valójában jó szándékú ember nem tudta, hogy a hordozókendők anatómiailag teljesen ideálisak egy újszülött számára is. Éppen úgy hatnak rájuk, ahogy erre szükségük van: tartást adnak nekik, a nyeklést-nyaklást megakadályozzák, de a szinte szabad mozgást mégis lehetővé teszik.

Szerencsére mára már a babahordozás teljesen természetessé vált hazánkban is. Ideje volt, hiszen valójában ez eredendően a leginkább természetes módszer. A közelmúltban olyan komoly kultúrája alakult ki a babahordozásnak, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a különféle típusok között.

Mindenekelőtt azt kell látni, hogy milyen előnyei vannak annak, ha egy csecsemőt a saját testünkön hordozunk.

Az alább következő felsorolás nem elméleti elképzeléseken, hanem konkrét kutatási eredményeken, elsősorban J. Büschelberger professzor vizsgálatain alapul.

Testi előnyök:

  • anatómiailag megfelelő tartás biztosítása
  • a baba gerincének és fejének megtámasztása; a csecsemőnek és a szülő számára egyaránt kényelmes helyzet
  • a hasfájás csökkenése a baba pocakját érő masszírozó hatás és a szelek könnyebb távozásának következtében
  • a testközelség közvetve (a prolaktin szint emelkedése által) kihat az anyatejtermelés növekedésére is
  • az állandó közelség gyakoribb szoptatást tesz lehetővé (a baba sűrűbben kér enni, és kis gyakorlattal az anyuka teljesen diszkréten, feltűnésmentesen tudja megszoptatni akár társaságban is
  • a fentiek következtében a kis súllyal született babák gyorsabban fejlődnek, ha gyakran vannak babahordozóban
  • segíti a baba idegrendszerének és légzésének fejlődését (közvetve csökkenti a bölcsőhalál kockázatát)
  • stimulálja a mozgás- és egyensúlyszerveket
  • ritkábban fordul elő a „laposfej” kialakulása a „hordozott” babáknál (kevesebbet fekszenek a hátukon)
  • az anya mindkét keze felszabadul, szabadabban mozoghat, ez persze erősen kihat a lelki tényezőkre is

Lelki előnyök

  • felszabadultság, nyugalom érzése
  • biztonságérzet kialakulása a babában a testközelség és a szemkontaktus miatt
  • a szülő-gyermek kapcsolat megerősödése, intimebbé, meghittebbé válása (még akkor is, ha esetleg az édesanya valami miatt nem tudna szoptatni)
  • gyorsabb, hatékonyabb szocializáció (a babának jóval több lehetősége van szemlélődésre, a világ megismerésére, mint babakocsiban fekve)
  • csökkenti az anyák depressziós vagy pszichoszomatikus megbetegedésének esélyét
  • ha esetleg mégis kialakul a gyermekágyi depresszió, jelentősen megkönnyíti az anya helyzetét (a testi közelség általában sokat segít ilyenkor)
Én is hozzászólok!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!