Mire való egy fürdőszoba ventilátor, avagy a fürdőszoba berendezések nyomában

A fürdőszoba ventilátor nyomában

Úgy gondolom, nem éppen én vagyok az egyetlen ember, aki még nem hallott volna a fürdőszoba ventilátorokról ugyanis bár hagyományos ventilátorról nyilvánvalóan mindannyian nem csak, hogy halottunk, de rendszeresen használjuk is, míg egy specifikusan fürdőszoba ventilátor nem feltétlen van a mindennapjaink központjában. Pedig valójában egy rendkívül hasznos dologról beszélünk. Miután én sem igazán voltam az említett témában otthon egészen addig, amíg el nem kezdtük felújítani a házunkat és az építkezési szakemberünk ajánlotta ezt a lehetőséget. Valószínűnek tartom, hogy mások sincsenek teljesen tisztában a fürdőszoba ventilátor létével, így úgy gondoltam egy rövid ám annál részletesebb leírást igazán megérdemelhet az adott eszköz.

Micsoda az a fürdőszoba ventilátor?

Mint már említettem egészen addig, amíg én nem kerültem közvetlen kontaktba az az adott eszközzel, addig én sem igazán tudtam, hogy pontosan hova helyezzem ezt az eszközt. De miután az építkezési szakemberünk határozottan ajánlotta ennek a beszerelését, egyértelműen úgy gondoltuk a párommal mindketten, hogy érdemes ennek utána nézni. Alapvetően három különböző ventilátorformát különböztetünk meg a sima rendes ventilátort, az elszívós ventilátort és a csőventilátorokat. Az alábbiakban mindegyik fajtát röviden ismertetném.

  • Ventilátor: úgy gondolom a hagyományos ventilátort senkinek sem szükséges bemutatni, ugyanis ezt tulajdonképpen mindenki ismeri. A nyári hőség szinte teljességgel elengedhetetlen alappillére. Miután nyáron mindössze néhány foknyi eltérés is jelentős megkönnyebbülést adhat a komfortérzetünknek, szinte minden esetben segítségül hívjuk a hagyományos ventilátorokat, hogy kicsit megkönnyebbítsék a mindennapjainkat. Akár az otthonban, akár a munkakörnyezetünkben elengedhetetlen, hogy nem csak kellemes hőmérséklet, de oxigén dús, friss levegő és megfelelő páratartalom uralkodjon ugyanis ezek mind feltétlen szükségletei az aktív koncentráló képességünkhöz. A folytonos levegőcsere pedig sajnálatos módon, abszolút e nem kivitelezhető könnyedén bármifajta helységben. Az ilyesfajta nehezített esetekben a ventilátorok nagyon kiváló szolgálatot tehetnek számunkra.
  • Elszívó ventilátorok: A második alternatíva az elszívó ventilátorok csoportja melynek elsődleges funkciója a megfelelő szellőzés biztosítása, illetve magas páratartalom esetén annak a kordában tartása. A szellőző ventilátorok használata általában túlzottan párás helységekben javasolt, ugyanis ebben az esetben igen nagy százalékban képes megelőzni a penészesedést. Emellett olyasfajta helységekben is érdemes használni, ahol mimnél gyorsabban és hatékonyabban akarunk kiszellőztetni, de ablakok, ajtók nyitásával ezt vagy egyáltalán nem lehet kivitelezni, vagy legalábbis nem lehet elég hatékonyan megoldani, vagy esetleg valamilyen speciális eset folytán semmiképpen nem így szeretnénk megoldani a levegőcserét. Ezek a helységek lehetnek akár WC, a garázs, de akár bizonyos esetekben a konyha is. Az elszívó ventilátorok előnye, hogy bármilyen időjárási körülmények közt is megfelelő légáramlatot biztosítanak és tetszés szerint tervezhetőek otthonunkba.
  • Csőventilátorok: A harmadik opció abban az esetben jöhet szóba, amennyiben ipari létesítményekről beszélünk, vagy esetleg olyan nagy igénybevételű létesítményekről, mint akár egy vendéglátóhely, iroda, vagy esetleg parkolóház. Az ilyen nagy légterű helységek esetében a lakossági használatú elszívó ventilátorokkal nem biztos, hogy sokra megyünk. A nagy légterek nagyobb teljesítményt is igényelnek, melyekre egyedül és kizárólag a kifejezetten erre a célra kifejlesztett ipari csőventilátor jelentheti az ideális megoldást, mely nem elég hogy meghaladja a szellőző ventilátorok teljesítményét, de bizonyos modellek akár enyhén poros levegő elszállítására is képesek. Egyébiránt számos előnnyel bírnak ezek a készülékek Ezeknek az eszközöknek a kiválasztásakor kifejezetten érdemes mérlegelni az óránkénti légcsere igényt, hiszen ez alapján tudjuk belőni, hogy majd mekkora teljesítményű eszközre lesz szükségünk. Fontos tudni, hogy igazából a levegő minősége sem mindegy, ugyanis amennyiben magas hőmérsékletű, a készülék hűtését is meg kell valahogyan oldani. Továbbá szintén rendkívül fontos információ, hogy ha porosodás várható, csak olyan modellt válasszunk, ahol a csőventilátor motorja a légáramon kívül található. Ilyen eszközök közt válogathatunk például a LedGuru oldalán: https://ledguru.hu/villanyszereles/ventilatorok-214.

Miért fontos fürdőszoba ventilátort már kezdetben beszerelni?

Úgy gondolom rendkívül fontos, hogy a fent felsorolt eszközök valamelyikéből beszerezzünk egy eszközt, akár a saját fürdőszobánkba is, ugyanis a párásodás okozta penészedés az egyik legkellemetlenebb és nem utolsó sorban egészségre is jelentősen káros hozadéka az ablak nélküli fürdőszobának. Ezért is válasszák ki a fürdőszobájuknak legmegfelelőbb fürdőszobai ventilátort és akkor nem kell ilyen gondokkal megküzdeniük. Ez akkor is indokolt, ha már úgymond megvan a baj, hiszen hosszútávon ugyanúgy megelőzhető egy újabb probléma. Viszont azzal a konkrét penésszel ott már akkor kezdenünk kell majd valami, a penész pedig igen makacs dolog. Sokkal egyszerűbb a fürdőszoba ventilátor kezdeti beszerelésével elejét venni az ilyesminek.