Az állatviadalok mostohája
Staffordshire terrier névvel két fajtát is illetnek, egyikük a staffordshire bull terrier, azaz az angol staffi, és a másikuk az amerikai változat, mely amstaff becenéven lett közismert. Mind a kettő angol felmenőkkel bíró fajta, bár tény, hogy az utóbbi tökéletesítésére már Amerikában került sor.
Szegény angol staffi elég hátrányos helyzetű fajta. Annak ellenére, hogy viszonylag kicsi, szóval egyáltalán nem félelmetesen nagy és robosztus eb, ráadásul igazi cukipofa, aki rajong az emberért és a végtelenségig kedves, nos, veszélyes ebként van számon tartva. A sokak által nemes egyszerűséggel csak törpeméretű bodybuildernek nevezett ebfajta igazi tüneményes bohóc, aki tágra nyílt, ártatlan szemekkel bambulja a tőle rettegőket, de csak azért, hogy utána bohóckodhasson nekik egyet.
Egyébként az amstaffal kapcsolatosan is hasonló a vélekedés, tőle is előszeretettel rettegnek az emberek. Tény, hogy az amerikai unokaöcsi némileg nagyobb termetű, mint angol nagybácsija, és a vérmérséklete is temperamentumosabb, de ő is igazán barátságos, emberközpontú eb. Ráadásul mindkét staffordshire terrier fajta igen gyermekközpontú, a világ egyik legtökéletesebb babysittere, persze megfelelő nevelés és szocializáció után, de hát ez minden fajtánál alapvető szükséglet, még a dajkálgatott törpe ölebeknél is.
A tévedések abból erednek, hogy mind a két fajta eredetileg a mészárosok kutyája volt, azaz bikák ellen küzdöttek, de leginkább nyájakat őriztek, későbbi rokonaik pedig kutyák elleni harcra lettek kitenyésztve. Szóval agresszivitás maximum a kutyákkal szemben fedezhető fel bennük, de az, hogy a gazdával és más emberekkel szemben békések és nyugodtak legyenek, alapfeltétel volt a tenyésztésük során. Mivel a harc során sokszor volt szükség az emberi beavatkozásra, nem volt megengedhető, hogy az ebek akár a bíró, akár a kutyák szétválasztása érdekében fizikailag is beavatkozó gazdák ellen forduljanak.
Mire az állatviadalokat a 19. században betiltották, a staffordshire terrierek már igen népszerűek voltak. Ám a tiltás után leáldozott nekik, és népszerűségük, ellentétben az angol bulldogokkal, nem jött automatikusan. Száz év magány kellett, hogy az angol rokon levetkőzhesse magáról a munkáosztály kutyája degradálónak számító címét, és újra a szigetország egyik legnépszerűbb fajtája legyen.
Az amerikai unokaöcsi
Az amerikai staffordshire terrier története kábé a viadalok betiltása után kezdődött. A 19. század közepén elég sokan vándoroltak Angliából a tengerentúlra, és magukkal vitték bullijaikat. Itt még ugyanis volt esélyük némi pénzt keresni a kutyaviadalokon, az Új Világban ugyanis némileg később tiltották be a kegyetlen játékokat. A siker érdekében a gazdák igyekeztek kissé nagyobb ebeket tenyészteni, hogy még keményebb lehessen a harc, sőt, más fajtákat is használtak keresztezésekre, például az amerikai bulldogokat, masztiff-féléket és időnként vérebeket, vizslákat is. Mindent a cél érdekében, ugyebár. Ám a sikeres harc mindig valamelyik állat elhullásával végződött, így az állomány elég gyorsan megcsappant.
Szerencsére páran rájöttek, hogy az igen jó karakterű fajta más célra is használható, nem kell feltétlenül kivéreztetni holmi eszelős verekedtetésben, így a tenyésztők kezdtek figyelni arra, hogy a jellem minél inkább megfeleljen a követelményeknek és igényeknek. A szépségben, megjelenésben ugyanis már ekkor sem volt sok hiba.
A staffordshire terrier jelleme
Tény, hogy egyik staffordshire terrier fajta sem öleb, nem tutujgatni való kiskutya, bár a kényeztetlés és a gyerekpótlékként való kezelés az ölebeknek sem tesz jót. Ám ez más kérdés. A staffik kedves és barátságos kutyák, szeretettel teli természetűek, általában igen játékosak. A gyerekekért rajonganak, gazdájukkal szemben odaadók, és általában a legtöbb emberrel barátságosak. Persze az erő, az intelligencia és az erős akarat miatt következetes és határozott nevelés kell nekik, fontos a korai és minél sokoldalúbb szocializáció. Ez annál is inkább lényeges, mert megeshet, hogy a kisebb állatot főleg az amerikai staffi zsákmánynak nézi, ha nem szocializálják kora kölyökkortól a velük való együttélésére, viselkedésre. Egyszóval, ha kutyafuttatóba akarja vinni kedvencét, akkor bizony tudatosan és korán el kell kezdeni az erre való nevelést, például kutyaovi és kutyaiskola beiktatásával. Az eb imádni fogja, hiszen lételeme a mozgás, és ezeken a helyeken emberek is vannak.
Aki először találkozik akár az amerikai, akár az angol változattal, meglepve tapasztalja, hogy a kutya legfőbb szándéka, hogy kicsikarjon egy simogatást, adhasson egy nyálas kutyapuszit, de legalábbis játszhasson egy kicsit az új cimborával. A tőle való rettegéssel nem tud mit kezdeni, számára értelmezhetetlen, hogy tőle bárki ember fia félhet.
Ráadásul bármelyik staffordhire terrier fajta idális választás babaszoba-őrzőnek, a gyerek legjobb barátjának, kirándulási- és sportolási társnak, persze szigorúan a család kedvence cím után. Nincs gyerek, aki képes lenne kárt tenni a rá rajongással és túláradó szeretettel tekintő négylábú cimborájába. A túrákat kitartóan és jól bírjam örül, ha mozoghat, edzheti izmait, hogy utána a gazdi ölébe kuporodva kikövetelje magának a fülvakarást és állsimogatást.